A Dr. Kresz Mária Alapítvány - Fazekas Központ célja és tevékenysége

1991 decemberében azzal a szándékkal jött létre a dr. Kresz Mária Alapítvány, hogy névadójának életműve, végakarata valóra válhasson.

Dr. Kresz Mária, a világhírű néprajzkutató, a magyar népi kerámia kitűnő ismerője, a néprajztudomány kandidátusa, eredményekben rendkívül gazdag élet után, 1989-ben hunyt el. Életműve egy ponton azonban torzó maradt: nem valósíthatta meg azt a "műhelyt", amelyben a magyar fazekasság elméleti és gyakorlati tudása végre szembesülhetett volna oly módon, hogy a két terület ismerői megosszák egymással ismereteiket, segítve ezzel egymás munkáját. A műhelyben testközelbe kerülhettek volna az érdeklődők (laikus, mester és kutató) a műtárgyakkal. A népi kerámiával foglalkozó szakemberek legnagyobb hányada ugyanis csak nagy vonalakban ismeri a mesterség gyakorlati fogásait, a fazekasok viszont megfelelő szakkönyvek és látogatható szakgyűjtemények híján nehezen jutnak hozzá a szükséges információkhoz. Ennek az áldatlan állapotnak a megszűntetését jelentette volna dr Kresz Mária elképzelése, amely szerint a Néprajzi Múzeum hatalmas kerámiagyűjteménye mellett egy kis fazekasműhelyt hozott volna létre s ott minden fazekasnak módja lett volna kísérletezgetni, a szakemberek pedig jobban megismerhették volna a mesterség fogásait, az egyes tárgyak készítési módját.

A Fazekas Központ létrehozásával tulajdonképpen ezt az elképzelést gondoltuk tovább a lehetőségek keretein belül. A Fazekas Központ a Kárpát-medence és ezen belül főleg a magyar nyelvterület rendkívül gazdag fazekas hagyományainak jobb megismeréséhez nyújt segítséget dokumentálás, megőrzés és szakszerű feldolgozás-továbbadás révén. Ezt a tevékenységet ma Magyarországon egyetlen intézmény sem vállalja fel maradéktalanul: Alapítványunknál a néprajzi (történeti, régészeti, technikai, ipartörténeti stb.) szakanyagban való kutatás és a gyakorlati megvalósítás együtt, egy helyszínen kap helyet és valósulhat meg. A Fazekas Központban a gyakorlati tevékenység 1992 tavaszán indult meg. Kezdettől fogva rendszeresen fogadunk iskolai és óvodai csoportokat mesterség bemutatóra, tematikus foglalkozásra. Nyaranként táborok színhelyéül szolgál a Fazekas Központ.

A Fazekas Központ hivatalos megnyitója 1992. szeptember 5-én volt, azóta folyamatosan bővülő látogatólétszámmal működünk. Rendezvényeink, kézműves programjaink, államilag elismert OKJ-s fazekas képzésünk, akkreditált pedagógus továbbképzésünk, tanóra kiegészítő foglalkozásaink évek óta vonzzák az érdeklődőket!